Vajon miért támadja meg „ok nélkül” az idegen kutyákat, embereket?

Soha ne felejtsük el, hogy a már rögzült rossz szokásokról mindig nehezebb leszoktatni a kutyát, mint egy kis odafigyeléssel megelőzni a kialakulásukat. Sajnos a kiskutya tanítgatását a gazdák rendszerint addig halogatják, amíg az magától rá nem szokik sok olyan viselkedésre, amelyről azután nagyon nehéz lenevelni.

Régen egyértelműbb volt a helyzet. A harapós házőrzők soha nem jöttek ki a kertből, vagy nem vették le őket a láncról, a „csibészelésre” tanított őrző-védő kutyák pedig pórázon, szájkosárban jártak a közterületeken, gazdájuk rutinos kiképzőként pontosan tudta, hogyan bánjon velük. Vidéken a sajátos hagyományoknak megfelelő módon gazda nélkül kiengedett kutyák önálló csavargásaik során kialakították saját hierarchiájukat, az embereket pedig inkább elkerülték, különben gyorsan rossz végük lett.

Manapság néha úgy tűnik, a városi környezetben élő, „családi” kutyák bizonyos szempontból nehezen illeszkednek be a rájuk kiosztott új szerepkörbe. A különböző fajták tenyésztése az utóbbi évtizedekben már csak igen kevéssé hangsúlyozza a jellegzetes alaptermészetet, a szelekció elsősorban a küllemi tulajdonságoknál érvényesül. (Ez fura módon akár még pozitívumként is értékelhető, hiszen vajon mit kezdenének a kutyaneveléshez reménytelenül tehetségtelen családok egy még ennél is keményebb kaukázusi juhászkutya vagy sarplaninac házőrzővel?)

Itt most elsősorban nem is a valóban kemény kutyák agresszív viselkedésével foglalkozunk, hiszen őket rutintalan gazda semmiképp sem képes kezelni, hanem azokkal a kutyákkal, amelyeknél az agresszív viselkedés kialakulása megelőzhető lenne, ám ennek épp az ellenkezője történik.

Ki a hibás?

A kölykök sokszor hónapokig árválkodnak gazdára várva a tenyésztőnél egy kennelben, vagy a gazda fertőzésektől való félelme miatt sokáig nem hagyjákel a kertet, így alig találkoznak más kutyákkal és ismeretlen emberekkel. Tegyük hozzá: néhányan veleszületett labilitásuk miatt a legideálisabb szocializálás mellett is bizonytalan, ideges kamasszá válnak.

Az alapvető gond abból adódik, hogy a gazdák sokkal tehetségtelenebbek a kutyák viselkedésének olvasásában, mint kutyáik az ő reakcióik megítélésében. Sok kezdő gazdának fogalma sincs arról, mikor csap át a játék verekedésbe, hogy kutyája támadását az agresszió vagy inkább a félelem motiválja-e, vajon jobb-e, ha hagyja a dolgokat menni a maguk útján („majd eldöntik ők maguk között”), vagy pedig sürgősen be kell avatkoznia. Ebben a magukat szakértőnek tartók is sokszor egymásnak ellentmondó álláspontot képviselnek.

Végül a legfontosabb kérdés: ha végül isbeavatkozik a dolgok menetébe, ezt hogyan tegye? A gazdák ösztönös viselkedése ebben a helyzetben többnyire megdöbbentően hibás.

Tipikus jelenet

A fiatal kutya ijedtében morogni kezd, mire a gazda a nyakörvhöz kap, húzza visszafelé, megnyugtató szavakat mormol, átöleli a nyakát, és elvontatja a helyszínről. Kissé távolabb megáll, a kutya a póráznak feszülve haragosan figyeli az ellenséget, de már nem támad, mert túl messze van. A gazda arra gondol, lám, megoldotta a problémát, és elégedett. Ez pedig baj.

Mert a kutya is elégedett, és ő sajnos joggal. Még fiatal, egyelőre inkább csak tapogatózik, mikor kell és lehet megtámadni a gyanús két- és négylábúakat, de most is jól tippelt ugye, hiszen a gazdi mellé állt, szóval és tettel biztosította őt arról, hogy ha egyedül nem bír az ellenféllel, ő majd segít és megvédi.

Legközelebb már sokkal öntudatosabban támad, a gazda pedig nem érti, mi történhetett az ő kedves kis kutyájával. Eszébe sem jut, hogy nagyrészt ő a felelős a kutya egyre növekvő agressziójáért, és ha utóbb változtat is a viselkedésén, már késő, a kutya kialakult reakcióit nem tudja átalakítani.

Mit is kéne tenni?

A kölykök csak nagyon ritkán viselkednek valóban agresszíven a másik kutyával vagy az emberekkel, hiszen ez számukra természetes környezetben egyáltalán nem volna kifizetődő stratégia. A kamaszok támadásai szinte kizárólag félelemből erednek: a fiatal állat bizalmatlan a felé közeledő idegen kutyával vagy emberrel szemben, és csupán azt akarja megakadályozni, hogy azok bántsák. Mivel hamarosan kiderül, hogy a morgás és a fogcsattogtatás egészen hatékony módszer a veszélyesnek tűnő ismeretlenek elriasztására, sőt a gazda sem ellenzi, a kutya néhány alkalom után megtanulja, hogyan „védje meg” magát.

Ez a módszer persze csak a mai városi kutyatartásra jellemző pórázuralmi rendszerben működik ilyen jól, ahol valóban nincs megfelelő alternatívája. A kiskutya nem tud kitérni a nem kívánt találkozások elől, nem választhatja a menekülést, és jó modort sem tanulhat az idősebbektől, mert a gazda anyatigrisként védi, ha egy barátságosan érdeklődő másik kutya az orrán csattanó fogaktól némiképp felbőszülve finoman rendre akarná utasítani.

Ha egy ilyen kiskutyát természetesen megbízhatóan viselkedő kölykök és felnőttek között szabadon engedünk, azonnal kiderül, hogy a pórázon őrjöngve támadó hat hónapos kamasz gazdája támogatása nélkül sokkal normálisabban kezd viselkedni. A gazda is jobban teszi, ha a vigasztaló szavak helyett hangosan rászól a kutyára, amikor az gorombáskodni kezd, és ahelyett, hogy a nyakát átölelve kapaszkodna belé, inkább elfut az ellenkező irányba, hogy kedvence rádöbbenjen, magára maradt. A gazdák sajnos nehezen hagyják el rögzült rossz szokásaikat, a kutyaiskolán néha gyengéd erőszakkal kell őket lefejteni a kutya nyakörvéről, és távolabbra tuszkolni, hogy azután meglepődve tapasztalják a változást.

Néhány alkalom után ugyanis a kölyök rájön, hogy a többiekkel játszani is lehet, a felnőttekkel pedig jobb, ha nem gorombáskodik.

Vigyázni kell azonban, mert bizonyos fajták egyéves koruk körül már elég magabiztossá válnak ahhoz, hogy önállóan is megvívják harcaikat, és bár az agressziót eredetileg a másik támadásától való félelem váltotta ki, felnőttként veszélyessé válhatnak olyan kutyákra (és emberekre) is, amelyek pedig a közelükbe sem akartak menni.

Ezért a kölyökként félelemből támadó kutyák esetében vagy módot találunk arra, hogy fiatal korukban kontrollált körülmények között szabadon ismerkedhessenek másokkal, vagy egész életükben pórázon és szájkosárral sétáltathatjuk őket.

A bátor házőrzőre vágyó gazdák gyakran azért nem szólnak rá elég határozottan a félelmében támadó kölyökre, mert nem akarják, hogy később túlságosan szelíd legyen. Pedig egy labilis kutyából soha nem lesz megbízható őr.

A közös játék során a gazdának módja nyílik idejében korlátozni a fiatal kutya agresszív próbálkozásait.

Sokan hiszik, hogy az őrző-védő kiképzés agresszívvé teszi a kutyákat, pedig ez egyáltalán nem egyértelmű, és alapvetően a kiképzés módszerétől függ.

Jellemző hiba: két kutya találkozásakor a gazdák lassan, „óvatosan”, feszes pórázon tartva engedik egyre közelebb őket egymáshoz, hogy lássák, mi lesz a vége. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy az ismerkedés verekedéshez vezessen, hiszen így a kutyáknak nem áll módjukban szabadon megszaglászni egymást, felmérni a másikat, és szükség esetén különösebb tekintélyveszteség nélkül visszavonulni. A gazdáknak előre el kell dönteniük, hogy hagyják-e őket ismerkedni, vagy sem. Ha a döntés nem, akkor a kutyákat nem szabad két-három méternél közelebb engedni egymáshoz. Ha úgy vélik, nem lesz baj, póráz nélkül kell elengedni a kutyákat, esetleg előzőleg be lehet iktatni néhány engedelmességi gyakorlatot, hogy kontrolláltabbak legyenek.

Akár öröklött, akár környezeti hatások felelősek elsősorban a fiatalkori viselkedési problémákért, tapasztalataink szerint a gazdák „igyekezete” rengeteget ronthat a helyzeten! Az agresszív viselkedés gátlásában ugyanis minimális a gazdák hatékonysága, illetve beavatkozásuk pontosan ellentétes reakciót vált ki, mint amit szeretnének, mert hatására a kutya csak még magabiztosabban támad vélt vagy valós ellenségére.

 Egy igen jól bevált eszköz az agresszió gátlására: a piros nyakörvön a kutya nyakára erősített citronellaolajat kispricelő kis fekete doboz távirányítóval működtethető. A módszer előnyei: anélkül lehet a kutyára hatni, hogy a közelébe mennénk, az ellenfél harci kedvét is csökkenti, ráadásul a felnőtt és magabiztosan támadó kutyák esetében is alkalmazható.