A szökésről.

Nekem eddig (10 év) háromszor szökött el beagle-m. Elöször egyik felnött kutyám esti sétánál, a hegyláb alatti cserjésnél, egy vaddisznót hajtva fel a hegyoldalba tünt el. Sokáig hallottam a távolodó ugatást, az lején még egy-egy horkantást is. A cserjés megakadályozott abban, hogy utána tudjak menni. Két óra múlva a kutya visszajött ugyanoda, ahonnét indult. Azonban azt az érzést, amíg vártam, azt nem kívánom senkinek, ahhoz kötélidegek kellenk. Másodszor építkezésünk alatt (hiányos kerítés, éppen nem volt elég idő a kutyák sétáltatására) szökött ki két kutyám a kerítés alatt, és nyakukba vették Szentendrét. Hol innen, hol onnan telefonáltak az ismerősök, hogy látták a kutyákat. Éjjel fél tizenkettőkor adtuk fel a keresést a családommal. Reggelre, mire a kakas kukorékolt a szomszédban, hazajöttek. És ilyenkor még meg is kell dicsérni őket, hogy milyen ügyesek voltak! Harmadszor pedig egy fiatal kanom sétáltatás közben megijedt egy szokatlan zajtól. Fiatalok jöttek szembe gördeszkával és mikor ugrattak velül az nagyot csattant. A kutya mögöttünk volt - én beszélgettem - , nem vettem észre mindjárt, csak fél perc múlva és ő már elszaladt az utcák közt. Másfél óra múlva 2 kilométerrel arrébb találtuk meg, akkor már láthatóan a hazafelé vezető utat kereste, és nagyon örült mikor meglátott minket. Ezek a problémák is csak azt a fontos szabályt erősítik, hogy meg kell tanulni a gazdának a kutyáját sétáltatni, ha örömét akarja lelni abban a tizenegynéhány évben, amelyet együtt töltenek. Ja és zacskót ne felejtsenek el magukkal vinni, ha sétálni mennek kutyájukkal !!